2011. október 24., hétfő

Középpontban a Nő!

Egyre több nő választja a nőijóga órákat saját egészségének helyreállítása vagy megőrzése céljából, így megnőtt az igény a nőijóga oktatók képzésére is. Oktatóként fontos, hogy tudatosan építs be óráidba olyan ászanákat, melyekkel segíteni tudod a hozzád járó nők egészségének megóvását, nőiességük igazi megélését. A nőijóga oktatói tanfolyam mindezek mellet hozzásegít a benned élő nő valódi megismeréséhez, elfogadásához. Részletek>>

2011. október 12., szerda

Intenzív ashtanga jóga tanárképző workshop - Andrea Lutz


2011. október 28. november 1. között, az Advaita Jógaközpontban a világszerte elismerte Andrea Lutz tart továbbképzést az asthanga szerelmeseinek. Az intenzív tanárképző kurzusra minden haladó és kezdő jóga tanár jelentkezhet, akárcsak a hosszú évek óta gyakorló, haladó astangik, akik szeretnék még jobban elmélyíteni eddigi ismereteiket. A kurzus nemcsak a tradicionális astanga jóga megértését és a tanítását segíti, hanem a saját gyakorlásunkat is. A részvételhez legalább két éve tartó, rendszeres asthanga gyakorlás szükséges.

A képzés fókusza a Mysora-óra keretében tartott egyénre szabott oktatás, amelynek a célja, hogy a tanárok elsajátítsák, hogyan kell astangát oktatni úgy, hogy az figyelembe vegye minden gyakorló egyéni problémáit. A módszer lényege, hogy korra való tekintet és előzetes tudás nélkül mindenki biztonságosan sajátíthassa el az astanga gyakorlását.





Gerincjóga oktatóképzés indul Szegeden november 5-én!

A Mandala jógaoktató képzés elsődleges célja, hogy olyan oktatókat neveljen, akik egyfelől járatosak a jóga mozgásrendszerében, elméleti hátterében és filozófiájában, másfelől rendelkeznek azokkal az anatómiai, oktatói és életviteli alapismeretekkel, amelyek biztosítják mind saját, mind tanítványaik hosszú távú, biztonságos, ugyanakkor hatékony fejlődését. Az intenzív tanfolyam felkészít a biztonságos, mégis hatékony Gerincjóga rendszer alapszintű oktatására.

További információ:
http://www.mandalajoga.hu/jogaoktato_kepzes_szeged.htm

145 órás - Rendszerfüggetlen, átfogó Nőijóga oktatóképzés november 12-től

A Nőijóga a Hatha Jóga gyakorlatait alkalmazza a női egészség helyreállítására. A fizikai testet a modern intimtorna hatákonyságával képes kezelni, míg az energetikai és mentális történésekhez a klasszikus jóga ősi, számunkra mégis újszerű szemléletével közelít.

A képzés alapfokú ismereteket nyújt, mely kezdő szintű Nőijóga foglalkozás megtartására készít fel. Az anatómiai és oktatáselméleti alapokat a Gerincjóga oktatóképzés tartalmazza, ezért a Nőijóga oktatói vizsga feltétele a Gerincjóga oktatói tanfolyam elvégzése. Ezt lehetőséged van együtt végezni az OKJ-s Sportoktató képzéssel, így államilag elismert szakmát is szerezhetsz!

Képzés témáit itt találod:

http://www.mandalajoga.hu/noijoga_oktatokepzes.htm

2011. október 10., hétfő

280 órás Hatha Jóga okleveles jógaoktató képzés indul október 23-án!


A Gerincjóga jógaoktató képzés az alapoktól indul és célja olyan oktatók képzése volt, akik hatékonyan, ugyanakkor biztonságosan képesek kezdő jógaórákat vezetni. A hangsúly a fizikai test egészségének helyreállításán van, hiszen a legtöbb kezdő jógagyakorló ezzel a céllal érkezik, ezt a síkot érti, így itt lehet a legkönnyebben elkezdeni a munkát.
A Hatha Jóga okleveles jógaoktató képzés már feltételez bizonyos mértékű testtudatot, légzéskontorollt és önismeretet. A munkát az energetikai síkon kezdjük: az ászanák gyakorlására a belehelyezkedés, belefeledkezés jellemző, a pránajámákból a finom, légzésbenntartással és energetikai zárakkal dolgozó technikákkal foglalkozunk, a mentális gyakorlatok közül pedig a hangokkal, mantrákkal, a két agyféltekét szinkronizáló gyakorlatokkal, valamint a pratjahára (érzékek visszavonása) és dháraná (koncentráció) különböző lehetőségeivel ismerkedünk. A meditáció, mint a tudat megismerésének legfőbb eszköze kiemelt helyet kap a képzés anyagában. Törekszünk a filozófiai háttér, illetve a jóga végső célja, a szabadság mibenlétének értelmezésére is.
A haladó hatha jóga oktatóképzés célja, hogy olyan oktatókat indítson el útjukon, akik saját mély, belső megtapasztalásaik alapján képesek intuitív, a tudat fejlődését szolgáló Hatha Jóga foglalkozások vezetésére.

Részletek: http://www.mandalajoga.hu/hatha_jogaoktato_kepzes.htm